Hogyan lehet elveszíteni, de kövér ember, Beszélgetés Forgács Attila gasztropszichológussal

Leprások, vámpírok és uralkodói ereklyék: miért volt szokás holttesteket megcsonkítani a középkorban? A lovagi test Tény, hogy a kövérséget sokan tekintették csúnyának, a lustaság, a bűn és az önuralom hiánya jelének, míg a vékonyságot az önuraloménak, illetve a szentségének, az izmos fizikumot pedig férfiasnak és harciasnak, de csak ezen forrásokra hallgatni a középkori gondolkodás túlzott leegyszerűsítése lenne.

A testzsírt a bőség, a gazdagság, a magas társadalmi státusz, a siker, de még az uralkodói méltóság jelképének is tekintették a középkor folyamán különböző esetekben.

Érdekesség, hogy a fogyás a legtöbb esetben a férfiak számára volt fontos, miközben a ma feleslegnek tekintett testzsírt a korban sokan kívánatosnak látták a nőkön. Az európai kultúra római örökségének — elsősorban Vegetius műveinek — tudható be az a középkorban is általános nézet, hogy a harcos nem lehet túlsúlyos. A középkorban a lovagiasság fogalma emellett megkövetelte a nagylelkűséget is — azaz, hogy gazdag nemesként hiába dúskál az illető a minőségi élelmiszerben, meg kell lennie benne az önzetlenségnek, hogy másoknak is adjon belőle.

Ez csupán erősítette azt a nézetet, hogy aki túl kövér, nem méltó arra, hogy lovagnak tekintsék. Henrik egy késői páncélja kép forrása: picryl. Baldassare Castiglione Az udvari ember című művében ügyes, sportos emberként írja le az ideális udvaroncot, kortársa, Pietro Monte pedig Collectanea nevű tudástárában ahhoz is útmutatót ad, hogyan állapítható meg valakiről, hogy idősebb korában kövér lesz-e.

Mindazonáltal még az udvari hagyományban is többféle véleménnyel találkozni: Andreas Capellanus avagy André le Chapelain francia udvaronc De amore című, az udvarlás praktikáiról szóló művének egyik párbeszédében egy nő hogyan lehet elveszíteni combjai miatt sérteget egy férfit. A férfi erre azt válaszolja, hogy a vastag combok nem összeférhetetlenek de kövér ember erénnyel.

Antoine de la Salle ban írt Saintré-i Kis János című cinikus románca azzal végződik, hogy a címbéli hős szerelmét elcsábítja egy kövér, erkölcstelen apát. A kövérséget elképzelhetőnek tartották távoli vidékek férfi erényeként is a középkorban: mind a fiktív John de Mandeville utazókönyve, mind Rustichello da Pisa regényíró arról értekeznek, az idegenek utóbbi esetben Zanzibár erős harcosai szinte felfoghatatlan mennyiségű ételt képesek elfogyasztani.