Ahol utoljára veszítesz, Mikor gyanús a befektetés? Ha a figyelmeztető jelekre odafigyelsz, akkor nem veszítesz!
Sokszor elég megpillantanom egy könyv címét, és rögtön azt a könyvet akarom olvasni, anélkül hogy bármi mást tudnék róla.
Ezzel a könyvvel is így voltam: a címe — és a csodásan visszafogott, finoman melankolikus, nagyvárosi-szerelmes hangulatú borítója — azonnali vágyat keltett bennem.
Az ilyesféle hirtelen vágyódások alapján elolvasott könyvek általában mindig tetszeni is szoktak gondolom, nem is véletlenül adódnak a ahol utoljára veszítesz vágyódások, és az meg milyen jó, amikor ugyanolyan hirtelen ki is elégíthetem ezeket.
Szóval, ez is tetszett. Van egy-két olyan történet is, ahol a ahol utoljára veszítesz más szereplőkön van, de még ezekben a novellákban is inkább arról van szó, hogy a narrátor hogyan élte meg mások kapcsolatát.
Nem néztem nagyon utána a kötet hátterének, de azt láttam, hogy sok benne szereplő novella korábban önállóan is megjelent a New Yorkerben és máshol. Az biztos, hogy ezek a történetek külön-külön is megállják a helyüket, de a hatásuk egymás után olvasva egymásra rakódva érződik igazán: úgy az egyes novellák külön-melankóliája összeadódik valami nagy, bonyolult, sokszor megmagyarázhatatlan sóvárgásokkal teli közös-melankóliává.
S bár nem ez a leghangsúlyosabb, a sok megcsalós-elhagyós történet hátterében mindig ott van a bevándorlólét sokféle feszültsége és nehézsége is, ami nem is meglepő, hiszen a szerző is dominikai-amerikai, és nem kell túl sokat olvasgatni róla a neten ahhoz, hogy a könyvben fel lehessen fedezni az önéletrajzi ihletettséget, de itt azért mégsem a bevándorlólét meg az önéletrajziság a lényeg — ezek a novellák simán jók, ahogy vannak: érzelmesek, érzékiek, szenvedélyesek, szomorúak, nagyon erőteljesek és átélhetőek.
